Felvezető
2025 szeptemberében szeretnénk feléleszteni az utoljára évekkel ezelőtt megrendezett MotoRun MINI szellemi örökségét, egy egynapos tájékozódási verseny formájában. A versenyen csapatban, de akár egyedül is indulhattok. Idén a Cserhát lankáit derítjük fel, a következő években pedig – terveink szerint – az ország további tájegységeit látogatjuk meg, a helyszínhez közelebb élő motoros közösség nagy-nagy örömére.
Bemutatkozás
A TájRide egy hazai közutakon zajló motoros tájékozódási túraverseny, amelyen az indulók tájékozódási képességüket és precíz, szabályos motorozási tudásukat tehetik próbára.
A verseny célja
A versenyen csak azok a versenyzők, illetve legfeljebb 4 motorból álló csapatok indulhatnak (utas szállítása megengedett), akiknek a nevezését a szervezők visszaigazolták. A csapatok indulási sorrendjét a helyszíni regisztráció dönti el, amire a verseny reggelén, annak helyszínén kerül sor. A versenytávon egy A5 méretű rajzos itiner alapján kell végignavigálni, melyet a csapatok minden tagja megkap. Megadjuk azt az átlagsebesség-tartományt is, amelyet tartani kell a teljes útvonal során. A cél: navigációs hiba nélkül, a megadott átlagsebesség-határokon belül végigmotorozni a teljes távot és teljesíteni valamennyi feladatot.
A verseny lebonyolítása
A verseny szombat délelőtt indul és délután ér célba. A regisztráció a rajt reggelén 8 órakor kezdődik, ekkor van lehetőségük az egyénileg nevezett résztvevőknek csapatokat alkotniuk. A TájRide-on csapatot alkotni nem kötelező, egyénileg is lehet indulni, csapatok pedig legfeljebb négy motorból állhatnak, a csapat létszáma tehát 1-8 fő lehet (a motorok és az utasok számának függvényében). Az első csapat szombaton 10:00-kor rajtol, a többiek 1,5 vagy 2 percenként követik (a mezőny méretének függvényében). A verseny az átlagsebesség betartása esetén késő délután ér célba, utána az eredményhirdetéssel zárul a program. Az eredményhirdetést élő közvetítésben is meg lehet tekinteni, valamint utólag visszanézhető lesz. A verseny távját a csapatoknak a közlekedési szabályok betartása mellett a szervezők által meghatározott útvonalon és átlagsebességgel kell teljesíteniük. A táv végig burkolt, aszfaltos úton vezet. A versenyen való részvétel semmiféle jogosultságot nem ad a közlekedési szabályok be nem tartására, a bírságolás elkerülése érdekében arra hivatkozni nem lehet. A versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt, ezt a felelősséget nem háríthatja át, nem ruházhatja másra. Ezt minden jelentkező a jelentkezésével együtt tudomásul veszi és elfogadja.
Regisztráció hamarosan…