A szervező csapat tagjai közül többen részt vettünk a 2010 után rendezett Bike Maraton futamok előkészítésében és lebonyolításában. A 2005 óta létező Bike Maratonokon és az ugyanezen időszakban szervezett BMW MTM 24 órás túraversenyeken sokáig versenyzőként álltunk rajthoz, majd a 2011-es Test Run már részvételünkkel került megrendezésre. 2012-ben a szezon végén, az Aegon és a BMW támogatásával ismét 24 órás Bike Maratont rendeztünk. 2013-ban a BMW első számú támogatóvá lépett elő, így ismét némileg újszerű 24 órás Bike Maraton nemzetközi túraverseny volt, de most már a szezon kellemesebb részében, július elején.

A verseny újdonsága a “rendes” éjszakai pihenő volt, így “csupán” szűk 900 kilométeres távot kellett abszolválni a 2 vagy 3 motorból álló csapatoknak. Ez a rendszer azután annyit változott, hogy a program már pénteken elindult, a verseny maga azonban szombat este véget is ért – így a mezőny a közös szálláson két éjszakát töltött együtt. 2017-ben pedig nagy sikerrel rendeztük meg az első Aegon motoRun tájékozódási túraversenyt a BMW Motorrad támogatásával – jelentős mértékben megváltoztatott az itiner és egyéb módosítások is történtek.

Várunk Titeket 2018-ban is!


0 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük